Gyászhír

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Denis Szabó professor emeritus, a Montreali Egyetem Nemzetközi Összehasonlító Kriminológia Központ nyugalmazott elnöke 89 éves korában, 2018. október 13-án elhunyt.

Gyászhír

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Denis Szabó professor emeritus, a Montreali Egyetem Nemzetközi Összehasonlító Kriminológia Központ nyugalmazott elnöke 89 éves korában, 2018. október 13-án elhunyt.

Szabó Dénes nehéz időkben sokat tett a magyar kriminológia fejlődésért. Az 1970-es évek elejétől a hazai kriminológusok első és második generációját sikerrel integrálta a nemzetközi szakmai közéletbe. Minden befolyását latba vetve segítette a Magyar Kriminológiai Társaság megalakulását, amelynek alapító és tiszteletbeli tagja volt. Szabó András fordításában magyarul megjelent könyvei máig gazdagítják a hazai kriminológiát. A Nemzetközi Kriminológiai Társaság (Párizs) alapító elnökeként sokat tett az összehasonlító kriminológia fejlesztéséért, a folyamatos kelet-nyugati párbeszéd fenntartásáért. A nagy nemzetközi tekintélynek örvendő professzor munkásságának hazai elismerése nem maradt el. 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották, 1996-ban megkapta a Köztársasági Érdemrend középkeresztét, 2011-ben pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktora lett.

Emlékét kegylettel megőrizzük.

Gönczöl Katalin
a Magyar Kriminológiai Társaság elnöke
A weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében.